Játsszunk együttműködőset!


tortaszeletekPici korunk óta óva intenek bennünket attól a felnőttek, hogy konfliktusba kerüljünk egymással, mert „tanulj meg alkut kötni!”, „ne veszekedj, inkább beszéljétek meg”, „okos enged…” – mondják. Ezek az intelmek folyton eszünkbe jutnak akkor, amikor vitahelyzet áll elő, és hatnak ránk, sokszor anélkül, hogy tudnánk. De gondolkodtunk-e már azon, hogy vajon miért előnyös számunkra, ha ezt a módját választjuk a konfliktus rendezésének.

Az együttműködés az a magatartás, ami a legnagyobb közös előnnyel jár mindkét fél számára. Vannak azonban bizonyos feltételek, melyeket érdemes megteremteni ahhoz, hogy ne egymás ellen, hanem egymással együttműködve tudjunk dolgozni.

Fontos, hogy:

  • legyen egy közös célunk: az, hogy egy közösséghez tartozunk (osztályközösség, család, sport csapat) sokszor már kialakítja ezt a közös célt. Annak ismerete, hogy a saját célunkat nem érhetjük el a másik nélkül, és neki is szüksége van ránk ahhoz, hogy érvényesüljön, jó alapot teremt az összefogáshoz.
  • kommunikáljunk hatékonyan: törekedjünk arra, hogy folyamatosan fenntartsuk a kommunikációnkat, hogy a közös értelmezés (mi is úgy értünk egy helyzetet, ahogyan Ő), információcsere (mi is tudjuk azt, amit Ő tud) lehetősége fenn álljon. Ha folyamatos interakcióban vagyunk egymással, a kapcsolatunknak lesz lehetősége elmélyülni.
  • beszéljük meg, mire van szükségünk: a közös céljaink kialakításához és belső egyensúlyunkhoz igényünk van arra, hogy meg tudjuk fogalmazni, mit szeretnénk, mi okozna számunkra elégedettséget, s hogy miként egyeztethető ez össze a másik szükségleteivel. Időnként mondjuk ki: „azt érzem, arra lenne szükségem, hogy…”
  • legyünk bizalommal a másik irányában: összetartásunkhoz és kockázatvállalásunkhoz szükségünk van a bizalom érzésére, ami akkor alakulhat ki bennünk, ha ismerjük a másikat, nagyrészt összhangban vannak a kettőnk gondolatai és érzései, és bejósolhatóvá válik a másik viselkedése. Ezzel számunkra is megbízhatóvá válhat a kapcsolat, ami összeköt bennünket.
  • legyünk tisztában erősségeinkkel: mindannyian rendelkezünk olyan erőforrásokkal, melyekkel a közös cél eléréséhez hozzájárulunk, azonban fontos, hogy ezekkel tisztában is legyünk, s ezáltal magabiztosan tudjunk kooperálni.

Az evolúció során arra váltunk motiválttá, hogy csoportokhoz tartozzunk, s ezáltal védve legyünk. A hatékony, együttműködő csoportok sikeresebbek voltak. A kölcsönösen előnyös kapcsolatok mintegy bejósolták a sikerességünket, s ezáltal a túlélésünket is. Az együttműködő (problémamegoldó) konfliktuskezelési stratégia is egy a sok közül, s bármelyik hatékony lehet, ha azt megfelelő helyzetben használjuk (lásd az előző cikket). Az együttműködés jár azonban számunkra és a másikkal való kapcsolatunk számára a legnagyobb haszonnal, így érdemes a jövőben nyitottsággal viszonyulnunk mind a problémához, mind a másik félhez.

Soltész Adrienn

a blog szakmai vezetője

Megjegyzés hozzáfűzése